Száz autós újdonság, amire 2025-ben számíthatsz

Dacia

Újabb nagy lépést tett előre a Dacia azzal, hogy megjelent a Duster harmadik generációja, ami nemcsak minden eddiginél jobb, de sokkal vagányabb is lett, és újra megújult a Spring, ami ezzel lett végre olyan, amilyennek az elejétől fogva lennie kellett volna. Már 2024-ben leleplezték a Dacia következő nagy dobását, a Dusternél is nagyobb Bigstert, ami idén érkezik a márkakereskedésekbe. A 4,57 méter hosszú szabadidő-autó hétüléses ugyan nem lett, az továbbra is marad a Jogger, de hibrid hajtásával a márka eddigi legtágasabb és legkényelmesebb autója lett.

DS

Új korszakot kezd a DS történetében a most bemutatott N°8, és nem csak a nevével, hiszen ez a francia prémiummárka első olyan autója, amit az alapoktól elektromos hajtásúnak terveztek, nem is lesz elérhető másként. Az alapjait ugyanaz a padlólemez adja, akárcsak a Peugeot 3008-nak és 5008-nak, vagy az új Opel Grandlandnak, és a 4,82 méter hosszú crossover csúcsmodellje 350 lóerős, és jókora akkumulátort kap, amivel 750 kilométeres hatótáv is elérhető. Szintén a DS újdonsága lesz a tisztán elektromos változata a DS 4-nek.

Ferrari

Ott folytatja az évet a Ferrari, ahol az előzőt abbahagyta: 2025-ben az utakra kerül a nemrég leleplezett F80, ami a márka legendás szupersportautóinak vonalát folytatja. A LaFerrari utódja már nem 12 hengeres motort kapott, hanem V6-ost hibrid hajtással, de ezzel is minden idők legerősebb közúti Ferrarija lett. De a 12 hengernek sem intett búcsút a Ferrari, és az előző év emlékezetes újdonsága volt a múltidéző 12Cilindri, aminek idén érkezhet a Spider változata. 2025-ben várhatjuk még a 296 GTB egy újabb változatát, megújulhat a Roma és az SF90 is.

Fiat

Nem sokat hallottunk a Fiatról az utóbbi időben, de a 600-as után idén egy karakteres újdonsággal készülnek. A Grande Panda, mint a neve is mutatja, nemcsak nagyobb az elődjénél, hanem az első generáció kockaformáját idézi, és persze ennek is lesz tisztán elektromos változata. Azt mondják, hogy a Fiat ezt a vonalat folytatja majd, és egy 4,4 méter hosszú nagytestvére is érkezik, talán Giga Panda néven, a Citroën C3 Aircross és az Opel Frontera testvéreként. Az 500-asból is érkezik egy újabb változat: az elektromos után hibridként is elkészül, hogy le tudják váltani a 2007-től készülő első generációját.

Ford

Lehet, hogy nem gondoltál bele, de a Fordnak van az egyik legfrissebb kínálata az autógyártók közt, a legrégebbi modelljük a pár éve bemutatott Mustang Mach-E. 2024-ben jött meg az új Explorer és Capri, a legutóbb pedig a Puma újult meg, aminek idén érkezik a teljesen elektromos hajtású változata Puma Gen-E néven, nem túl nagy teljesítménnyel és hatótávval, de továbbra is praktikus kialakítással. Ha minket kérdeztek, akkor idén az új Mustangnak is lesznek újabb különkiadásai.

Vissza a cikkhez