Mazda
Még nem a Mazda6 utódja, pedig nagyon annak tűnik az EZ-6, amit 2024-ben a pekingi autószalonon, eredetileg a kínai vásárlóknak szánva mutattak be. Később kiderült, hogy a Mazda máshol, így akár az európai piacon is bevezetheti ezt a középkategóriás limuzint, ami pár centi híján öt méter hosszú, hátsókerék-hajtású alapmodelljén kívül pedig range extender motorral szerelt változata is lesz. Az előbbi 480 és 600 kilométeres hatótávot ígér, míg az utóbbi 160 kilométert mehet el tisztán elektromosan, és egy benzines szívómotor gondoskodik a hatótáv növeléséről.
Mercedes-Benz
Idén a Mercedes-Benz legnagyobb dobása a CLA új generációja lesz, ami megtartja az áramvonalas kupéformát, még Shooting Brake változat is készülhet belőle, és már eleve elektromos autónak tervezték, hátsó- vagy összkerék-meghajtással, és akár 750 kilométeres hatótávval, ugyanakkor mild hibrid benzines kivitele is lesz. Szintén ebben az évben érkezik az új GLB, ami a CLA szabadidős testvérének tekinthető, valamint a GLC ráncfelvarrott változata, és az AMG-nél is készülnek egy pár újdonsággal, például a négyajtós AMG GT utódjának számító elektromos sportlimuzinnal, és az AMG első saját fejlesztésű SUV-jével.
MG
Lendületben van az MG, ami még csak nemrég tért vissza az európai piacokra, de már a modellkínálat következő generációjának bevezetését készítik elő. Az előző évben mutatkozott be az új MG3, valamint a kompakt szabadidő-autó ZS, mindkettőt fejlett hibrid hajtással szerelik, és egy mérettel nagyobban jött meg az új HS is, ami ezúttal is plug-in hibrid hajtást kapott. Az új ZS-ből már nem lesz elektromos, de ennek helyét veszi át az ES5 néven bemutatott crossover, és úgy tudjuk, hogy idén a kompakt kombi MG5-nek is megérkezhet az utódja.
MINI
Lassan végére ér a kínálata teljes megújításának a MINI, hiszen az előző év arról szólt, hogy megjött a vadonatúj elektromos Cooper, és ennek alkalmából a benzines változat kínálatát is átszabták, valamint bemutatkozott az új, minden eddiginél nagyobb Countryman, és legutóbb a méretben a kettő közé pozícionált Aceman is megérkezett. Már csak egy pár változat van hátra, aminek a bemutatóját idén várhatjuk: a Cooper után megújul a Cabrio is, és a háromajtós Coopernek, valamint az ötajtós Acemannek elkészül a legsportosabb John Cooper Works változata.
Mitsubishi
Fokozatosan veszi fel a fonalat az európai piacon a Mitsubishi, ahonnan kis híján kivonultak, de végül mégis a maradás mellett döntöttek. A Colt és az ASX után újabb két modellt kapnak kölcsön a Renault-tól, idén a hibrid Symbioznak és az elektromos Scenicnek is elkészül a Mitsubishi-emblémás változata, és az utóbbi a japán márka első elektromos autója lesz az i-MiEV után. A kínálat csúcsára is várhatunk újdonságot, az Outlander új generációját, ami továbbfejlesztett plug-in hibrid hajtással érkezik Európába.
Vissza a cikkhez