Az utóbbi időben számtalan kereskedő foglalkozott már Teslák értékesítésével, de ma a hivatalos forgalmazás is elindult, és a forintos árak megdöbbentően jók.

A Tesla egészen mostanáig hivatalosan nem volt jelen Magyarországon, bár Supercharger töltő már működik egy pár az országban, és több cég is foglalkozott az amerikai elektromos autók forgalmazásával, sőt, még bemutatótermet is nyitottak Budapesten, a hivatalos értékesítés azonban csak a mai nap, május 14-én kezdődött.

A bemutatóterem és szerviz nyitása még hátravan, de egy pop-up üzlet már működik a MOM Parkban, és elindult a Tesla honlapjának magyar nyelvű változata is, ahol forintos árakat találunk a konfigurátorban, méghozzá megdöbbentően jókat. A Model 3 legolcsóbb változata például 14 999 900 forintba kerül.

Milyen Teslát kapsz 15 millió forintért?

15 millió forintért a Model 3-ból a Standard Range Plus változatot kapod, ami hátsókerék-hajtású, 5,6 másodperc alatt gyorsul százra és 225 km/óra a végsebessége, a hatótávja az európai piacon használatos WLTP mérés szerint 448 kilométer. A konfigurátor szerint az árban benne van az áfa, az átadási helyre szállítás és a dokumentáció díja.

A nagyobb akkumulátoros Long Range változat ára 19 499 900 forinttól kezdődik, ez már 4,4 másodperc alatt gyorsul százra és 233 km/órával száguldhat, a hatótávja 614 kilométer, míg a 22 499 900 forintos Performance modell 3,3 másodperces gyorsulással, 261 km/órás végsebességgel és 567 kilométeres hatótávval rendelkezik.

A fehér szín alapáras, a fekete, szürke és kék színekért 458 ezer, a vörösért 878 ezer forintot kell fizetni, a 19 colos kerekek ára 649 ezer forint, a fekete-fehér belső 458 ezer forintba kerül. A fejlett Autopilot funkció az automatikus sávváltással, parkolással és summon funkcióval 1 430 000 forintba, a később érkező teljes önvezető képesség 2 860 000 forintba kerül.

Milyen elektromos autó van még 15 millió forintért?

A nemrég bemutatott Hyundai Ioniq 5 szintén 14 999 000 forinton kezd, ezért a pénzért az 58 kilowattórás, hátsókerék-hajtású változatot kapjuk, a 72,6 kilowattórás akkumulátorral egymillióval többe kerül, a 306 lóerős összkerekes modell ára 17 299 000 forint, a csúcsfelszereltségű First Edition pedig 20 999 000 forintba kerül.

A Volkswagen ID.4-ből még csak a nagyobb, 77 kilowattórás akkumulátorral szerelt, 508 kilométeres hatótávú változat rendelhető 17 360 000 forintért, de ott a kisebb ID.3, amiből az 58 kilowattórás, 414 kilométeres hatótávú modell ára 14 324 000 forintnál kezdődik. A Volkswagen időközben a 45 kilowattórás, 347 kilométerre képes változatot is bevezette 11 480 000 forintért.

A Škoda Enyaq valamivel olcsóbb az ID.4-nél, ugyanis kisebb akkumulátorral is kapható, az Enyaq iV 50 az 52 kilowattórás akkuval 14 350 000 forintba kerül, az 58 kilowattórás Enyaq iV 60 pedig 15 897 000 forinttól indul. Hasonló áron kínál elektromos autót a Nissan is, a nagyobb akkumulátoros, 62 kilowattórás Leaf e+ ára legalább 14 190 000 forint.

Nem lesz könnyű dolga a prémiummárkáknak, hiszen az Audi Q4 e-tron ára 16 550 000 forinttól, a BMW iX3-é 23 157 000 forinttól, a Mercedes-Benz EQA-é 19 373 000 forinttól kezdődik. A Ford még nem készült el a Mustang Mach-E részletes árlistájával, de a honlapja szerint 20 590 000 forint lesz az amerikai elektromos autó alapára.

Model S-t és Model X-et ennyiért kaphatsz

A nemrég megújult Model S-ből az összkerékhajtású Long Range változat az alapmodell 34 999 900 forintért, 3,2 másodperces gyorsulással, 250 km/órás végsebességgel és 663 kilométeres hatótávval. A nagyobb modellnél az opciók is drágábbak: a metálfényezés 611 ezer forint, a 21 colos kerekek 1 832 000 forint, a fehér vagy krémszínű belső 839 000 forint felárat jelent.

A hárommotoros, 1020 lóerős Plaid ára 45 999 900 forinttól indul, ez a modell 2,1 másodperces alatt van százon,

322 km/órával száguldhat és még mindig 628 kilométer a hatótávja. A több mint 1100 lóerős Plaid+ modell még ennél is gyorsabb, és 837 kilométeres hatótávot ígér, ennek az ára 57 999 900 forintnál indul.

A Model S-hez hasonlítható Audi e-tron GT ára 38 449 000 forinttól indul, ez 4,1 másodperc alatt van százon, 245 km/óra a végsebessége és 488 kilométer a hatótávja. A csúcsmodell, az RS e-tron GT ára legalább 53 250 000 forint, ezért a pénzért 3,3 másodperces gyorsulást, 250 km/órás végsebességet és 472 kilométeres hatótávot kapunk.

A nagyobb és tágasabb Model X-nél az alapmodellnek tekinthető Long Range változat ára 37 999 900 forint,

a szélvészgyors Plaid pedig 45 999 900 forinton indít, itt a 22 colos kerekekért 2 251 000 forintot, a hétüléses utastérért 1 412 000 forintot kérnek, a második sorban kétfoteles, hatszemélyes változat felára 2 633 000 forint.

Mi lehet a konkurense?

A BMW-nél az iX xDrive40 alapára 27 990 000 forint, az iX xDrive50 változat alapára pedig 33 990 000 forint lesz. A Mercedesnél a 408 lóerős EQC ára 24 619 000 forinttól indul, az Audinál pedig kétféle modellváltozat közül lehet választani, a 313 lóerős e-tron 50 quattro legalább 26 149 000 forintba kerül, a 408 lóerős e-tron 55 quattro pedig 30 945 000 forinttól vihető el. A Jaguarnál a kereken 400 lóerős I-Pace induló ára 30 190 000 forint.

Mikor érkezik?

A konfigurátorban már a ráncfelvarrott, űrhajókormányos Model S és Model X szerepel, a szállításukat a legkorábban 2022 első negyedévére vállalja a Tesla. Jóval korábban lehet azonban a kisebb és elérhetőbb Model 3-hoz jutni, a most megrendelt autók akár már szeptemberben megérkezhetnek a magyar utakra.

Ez is érdekelhet:

Villanyautók tornasorban: Opel Corsa-e, VW ID.3, Tesla Model 3

Pofás városi kiskocsi, tömegeknek szánt kompakt jövőautó és amerikai dizájnparádé, iszonyú erővel. Három elektromos autó, három stílus, három világ.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában