Az utóbbi években az elektromos szabadidő-autóknak termett babér az európai év autója szavazáson, de a jövő évi díj döntőjébe nem kizárólag elektromos, illetve nem crossover újdonságok is bekerültek.

Minden évben ősszel derül ki, hogy melyik új modellek kerülnek be a következő évi európai év autója díj döntőjébe. A 22 ország 59 autós újságírójából álló zsűri előbb egy 28 autóból álló hosszú listát választott, majd ebből került ki az a hét modell, amit aztán pontozással értékelnek majd. A piac változása pedig a döntősök névsorán is látható.

Az előző évben így alakult a döntő:

Lehet, hogy nem elektromos lesz az európai év autója 2023-ban

Szerinted melyik érdemelné meg az év autója díjat?

Az utóbbi években előtérbe kerültek a szabadidő-autók, majd egyre nagyobb teret hódítottak az elektromos típusok és a kínai gyártók modelljei. Az idei lista sem alakult másként, az európai piacra nagy erőkkel érkező BYD-nek például négy modellje, az Atto 3, a Dolphin, a Seal és a Han is felkerült erre a listára, a Seal pedig a döntőbe is bekerült.

Az idei listára jutott újdonságok, közülük kerültek ki a döntősök

Minden eddiginél több elektromos autót találhattunk ezen a listán, a hét döntős közé pedig bekerült a Kia EV9, a Renault Scenic E-Tech és a Volvo EX30 is. Mégsem csak elektromos autó lehet az év autója 2024-ben, ugyanis bejutott a BMW 5-ös sorozata és a Peugeot 3008, amelyeknek van nem elektromos hajtású változata, valamint a hibrid Toyota C-HR is.

Kimaradtak a döntőből

Nem jutott be végül a döntőbe a Hyundai két érdekes újdonsága, a Kona és az Ioniq 6, mint ahogyan a Fiat 600, a Honda CR-V és ZR-V, a Toyota Prius és a Volkswagen ID.7 sem. A Mercedesnek ezúttal az E-osztály és az EQE SUV sem hozott döntős helyet, míg a BMW XM, a Ford Bronco és a Jeep Grand Cherokee túlságosan rétegmodellnek bizonyult ahhoz, hogy év autója legyen.

A zsűrinek ezúttal is két magyar tagja van, Csikós Zsolt és Gajdán Miklós. Idén a Jeep Avenger kapta az elismerést, míg egy évvel előtte a Kia EV6 lett az év autója, azt megelőzően a Toyota Yaris és a Peugeot 208 örülhetett a díjnak. Mivel jövőre ismét megrendezik a genfi autószalont, ezért a díj nyertesét annak első napján, február 26-án jelentik majd be.

Mutatjuk a döntős autókat, aztán szavazz, hogy melyiknek adnád az év autója díjat 2024-ben!

BMW 5-ös sorozat

Itt olvashatsz róla többet:

Jövőbe mutat, de nem szakít a hagyományokkal sem az új 5-ös BMW

BMW i5-ként elektromos hajtással, de még dízellel is kapható lesz a minden eddiginél nagyobb és fejlettebb új 5-ös sorozat.

BYD Seal

Itt olvashatsz róla többet:

A BYD Seal bizonyítja, hogy ideje komolyan venni a kínai villanyautókat

Hamarosan a kínaiak fókája is felbukkan Európában.

Kia EV9

Itt olvashatsz róla többet:

Forgathatóak a középső ülések, a harmadik sorban is sok a hely a Kia EV9-ben

Tigrisorr helyett komplett digitális tigrisarcot kapott az új nagy Kia, a kizárólag tisztán elektromos hajtással készülő, három üléssoros nagy családi SUV, az EV9.

Peugeot 3008

Itt olvashatsz róla többet:

Formás elektromos autóként jön az új Peugeot e-3008

Később hibrid és plug-in hibrid is lesz a francia szabadidő-autóból.

Renault Scenic E-Tech Electric

Itt olvashatsz róla többet:

Praktikus villanyautóként tér vissza a Renault Scenic

Két év szünet után újjászületik a Renault Scenic: sokoldalú családi autó énjét megőrizve elektromos hajtással jön 2024-től.

Toyota C-HR

Itt olvashatsz róla többet:

Sikerre született a Toyota C-HR második generációja

Megnéztük közelebbről a következő évek egyik legnépszerűbbnek ígérkező Toyotáját.

Volvo EX30

Itt olvashatsz róla többet:

Ígéretes áron jön a legkisebb elektromos Volvo, az EX30

Az XC40-nél is kisebb elektromos autót mutatott be a Volvo, amiből sikermodell lehet.

Melyik autónak adnád az év autója díjat 2024-ben?

Az előző évben ez lett az eredmény:

Most először egy Jeep nyerte el az európai év autója díjat

A Jeep először jutott a döntőbe hatvan év alatt, és nyert is az Avengerrel.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Így ünneplik gyönyörű és világhírű nők a karácsonyt

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés