Lehet, hogy neked a régebbi autók formája jön be, de az biztos, hogy a tervezők idén is kitettek magukért, és néhány igazán ütős dizájnnal lepték meg a világot 2022-ben. Mutatjuk a tíz legkülönlegesebb formájú autót, ami ebben az évben gyártásba került.

BMW i7

Ha nem ábécérendben haladnánk, akkor is az új 7-es sorozattal kezdenénk a listát, aminek a formáját még mostanra, hónapokkal a bemutatója után sem sikerült megszokni. Nem is a hatalmas hűtőmaszkja miatt, hiszen a vesék eddig sem voltak szerények a 7-esen, hanem az osztott fényszórója miatt, ami egészen új arcot adott a BMW luxusautójának.

Mi már láttuk élőben, és úgy egészen más benyomást tesz, adj neki te is egy esélyt!

Itt olvashatsz róla bővebben:

Megosztó külsővel és elektromos hajtással jön a BMW új 7-es sorozata

Mit szólsz az új 7-eshez? Mindent elmondunk róla, amit tudni érdemes.

BMW XM

Merészet lépett a BMW a legnagyobb szabadidő-terepjárójával is, ami egyúttal az M részleg első önálló modellje az M1 óta. Az XM minden, csak nem visszafogott, az élekkel szabott, brutális formája már ránézésre is sejteti, hogy izmos plug-in hibrid hajtás lapul a lemezek alatt. A 23 colos kerekekkel, az arany kontrasztvonalakkal és a hatszögletű kipufogókkal

a BMW büszke az XM megosztó dizájnjára, és le mernénk fogadni, hogy éppen ezért sikeres is lesz.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Minden, csak nem szerény a gyártásba kerülő BMW XM

A valaha készült legerősebb széria BMW lesz a V8-as plug-in hibrid SUV.

Citroën C5 X

A Citroënt mindig is az avantgárd stílusú autói miatt kedveltük, és újabban mintha egyre inkább visszatalálnának ebbe a számukra egykor nagy sikert jelentő irányba. A középkategóriába például egy hagyományos szedán vagy kombi helyett egy különleges crossoverrel, a C5 X-szel tértek vissza, ami ugyan magas építésű, de lejtőshátú karosszériájának minden részlete tartogat meglepetéseket, és persze az utazás kényelmére is nagy figyelmet fordítottak benne.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Ha kényelmes autót keresel, akkor a Citroën C5 X-et keresed

Szokatlan autóval tér vissza a felső-középkategóriába a Citroën – kipróbáltuk a zöld rendszámos C5 X-et.

Ferrari Purosangue

Már csak azért is rendhagyó a Purosangue, mert ez az első ötajtós Ferrari, ami gyártásba került, és egyben az első szabadidő-terepjárója is a maranellói márkának, még ha ők maguk nem is tartják annak. Az egymással szemközt nyíló ajtóival az öt méter hosszú Purosangue nem egy SUV a sok közül, és bár

Enzo Ferrari lehet, hogy forog a sírjában miatta, de az biztos, hogy a Ferrari jövőjét egy ehhez hasonló modellel lehet bebiztosítani.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Purosangue néven itt a Ferrari szabadidő-autója

12 hengeres szívómotorral nem egy tipikus SUV az első ötajtós Ferrari.

Hyundai Ioniq 6

Nem újdonság, hogy a Hyundai egyre merészebb formájú autókkal áll elő, hiszen még csak egy éve, hogy megismerhettük az igazi dizájncsemegének számító Ioniq 5-öt, máris itt a folytatás. Annak szögletességével szemben

az Ioniq 6 egy ultraáramvonalas formájú szedán, amihez foghatót nem nagyon láttunk az utóbbi időben.

Ha pedig nem csak a gyártásba kerülő autókat nézzük, akkor a Hyundai a retró-futurisztikus N Vision 74 koncepcióval is nagyot gurított az idén.

Itt olvashatsz róla bővebben:

610 kilométeres hatótávval jön az új Hyundai Ioniq 6

Részletek is kiderültek az áramvonalas szedánról.

Pagani Utopia

Horacio Pagani minden alkotása helyet kaphatna egy ilyen listán, például a Huayra búcsúszériájának tekinthető Codalunga, hiszen a márka még a szupersportautók közül is kiemelkedik az extravagáns dizájnjával. A legújabb Pagani, az utolsók közt még 12 hengeres motorral hajtott Utopia is folytatja ezt a sort,

a hatvanas évek versenyautóinak stílusát ötvözi a tökéletesre csiszolt technikával, a belső tere láttán pedig neked is elkerekedik a szemed.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Utopia néven jön Horacio Pagani legújabb alkotása

864 lóerős biturbó V12-essel és kézi váltóval itt a Huayra utódja.

Peugeot 408

Nem kell messzire mennie a Peugeot-nak a stílusos autókért, az idei legnagyobb dobásukkal pedig egyszerre egy új kategóriát is alkottak. A 408-ast ugyanis nehéz lenne besorolni a meglévő modellek közé, a sportos ferdehátú karosszériája szabadidős stílusban emelt, amivel jobb híján ezt az autót is crossovernek nevezhetjük. Ha a képeken még nem is jön be, mi már láttuk, ki is próbáltuk, és nekünk elhiheted, hogy élőben sokkal ütősebben néz ki.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Nagyon másmilyen, mégis azonnal otthon vagy benne. Kipróbáltuk az új Peugeot 408-ast

Beülök a nagy Peugeot-ba a pici kormány mögé, három órát vezetek szerpentinen, majd úgy szállok ki, mintha mély, pihentető alvásból ébredtem volna.

Rolls-Royce Spectre

A legújabb Rolls-Royce-nak szerinted talán nincs helye a listánkon, de a márka első elektromos autójaként bemutatott Spectre jobban megnézve dizájn szempontjából is különlegességnek számít. A vonalvezetése a Wraith kupét idézi, de a részletektől lesz igazán érdekes, például még a Spirit of Ecstasy szobrocskája is áramvonalasabb, mint a többi Rolls-Royce-é.

Még nem láttuk szemtől szemben, de biztosak vagyunk benne, hogy a Spectre is vonzza majd a tekinteteket.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Az elektromos autók csúcsára érkezik a Rolls-Royce Spectre

Bemutatta első elektromos autóját a Rolls-Royce, és mindent elmondunk, amit tudni lehet róla.

Toyota Prius

A Toyota korszakalkotó hibridje eddig inkább a világ legrondább autóinak válogatásában szerepelt,

de ezt is megértük, hogy a Priust most épp a dizájnja miatt emeljünk ki a többi újdonság közül. A Toyotánál pár éve elhatározták, hogy nem lesz több unalmas autójuk, és az új Prius tényleg menő lett, miután rendbe tették az arányait, és szokatlanul mutatós külsőt rajzoltak neki. A minden eddiginél erősebb plug-in hibrid hajtással új lendületet vehetnek a Prius eladásai.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Meglepetés: jól néz ki, és erős is lesz az új Prius

Na, erre nem számítottunk a Toyotától!

Volkswagen ID. Buzz

Meglepetésnek csak azért nem mondanánk az ID. Buzz megjelenését, mert a Volkswagen már hosszú évek óta ígérgette, hogy gyártásba adja a klasszikus Bulli stílusát idéző mikrobuszt. Szerencsére a végleges változatról nem spórolták le az érdekes dizájnmegoldásokat, amivel a Volkswagen elektromos kisbusza nagyon szerethető jelenség lett.

Csak rá kell nézni, és máris jobb kedved lesz tőle, erre az egyediségre pedig nagyon szükség van manapság az autóiparban.

Itt olvashatsz róla bővebben:

Kiderült, hogy mennyibe kerül a Volkswagen elektromos kisbusza

Rendelhető a jópofa ID.Buzz, és az árán igazából már nem is lepődhetünk meg.

Szerinted melyik idei újdonság dizájnja a legérdekesebb?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában