Talán sosem volt még ennyire jó évünk a moziban. Íme az idei 50-es listánk, nekünk ez az 50 film lett a legjobb a 2018-ban moziforgalmazásba vagy streamszolgáltatásba került filmek közül.

Majdnem 100-as listát hoztunk ki idén, annyira sok filmet szerettünk 2018-ban. Fájt kihagyni néhány eléggé jó darabot, de maradunk ennél a formánál, és őszintén szólva csak reménykedünk abban, hogy 2019-ben is fogjuk majd a fejünket, hogy hogyan passzírozzuk majd be az 50-es listába azt a rengeteg jó filmet, aminek elvileg mind bele kellene férnie. És ne feledd, ha elolvastad, utána hagyjuk a "demiértazlettazelső"-t, a "dehogynemfértbeleazxyz"-t és a "látszikhogynemérteteksemmihez"-t, inkább írd meg te is, hogy mik voltak a kedvenceid idén.

50. Mirai – Lány a jövőből (Mirai)

A fiú és a szörnyeteg rendezője újból egy remek mozit hozott össze egy lányról, aki egyszer csak egy fura világban találja magát, innentől pedig egyenes út vezet a meghatódásig. A Mirai egy szuper anime, ami remekül zárta az évet.

49. Silvio és a többiek (Loro)

Rengeteg meztelen nő mögött ott van egy Berlusconi-történet, ami nem tűpontos ugyan, de nagyjából megmutatja, hogyan működik Silvio agya a sekélyes létben. Sorrentino a szokásos hangulataival néz bele nem csak egy miniszterelnök, hanem egy egész korszak agyába. Kritika

48. Deadpool 2

Ahogy Deadpool játszik az emberrel, úgy nem játszik egyetlen szuperhős sem. Annyira pofátlanra sikerült a folytatás, hogy az sokak számára már nem volt annyira szimpatikus, de mi kifejezetten szerettük Wade Wilson szerelmi bánatában elkövetett akciócsörtéjét, és azt is, amit elkövettek az X-Force-szal. Brad Pitt-nek pedig jár egy hatalmas pacsi. Kritika

47. ŰrDongó (Bumblebee)

Ha valaki azt mondta volna, hogy egyszer még egy Transformers-film is szerepelni fog ezen a listán, azt azonnal elküldtük volna egy időgépért, hogy ugyan vigyen már minket a premierjére. És megtörtént. Az ŰrDongó egyszerre volt cuki családi film John Hughes stílusában kivitelezve és Transformers-mozi, de szerencsére csak a látványt tekintve. Kritika

46. A néma forradalom (Das schweigende Klassenzimmer)

Az egyik leghatásosabb ’56-ról szóló film, amelyben csak egy picit hallgat egy osztály, de annak elég komoly következményei lennek, hiszen a hallgatás tulajdonképpen politikai állásfoglalásnak is tekinthető. Minden diáknak látnia kellene. Kritika

45. A fa alatt (Undir trénu)

Remek skandináv film a párkapcsolati játszmákról, amelyen ugyan röhögni nem fogsz sokat, de mégis van valahol humora, viszont mégsem arra fogsz emlékezni belőle, amikor áthajt rajtad egy úthengerrel.

44. A hihetetlen család 2. (Incredibles 2)

Hogy volt-e értelme folytatás készíteni 14 évvel később A hihetetlen családhoz úgy, hogy a cselekmény ott folytatódott, ahol az előző abbamaradt? Hát nagyon is volt. Aki azóta felnőtt, és apuka/anyuka lett, nagyon tudta értékelni a Pixar sztoriját. Kritika

43. Utoya, július 22. (Utøya 22. juli)

Elképesztően hatásos mozi a 2011. július 22-én, Utoya szigeten történt tömegmészárlásról, amely bedob a téboly közepébe egy lányt követve, és nem nagyon menekülünk a fojtogató hangulattól.

42. Pókember: Irány a Pókverzum! (Spider-Man: Into the Spider-Verse)

Nem tettünk volna nagy téteket arra, hogy az animációs Pókember-mozi megannyi Pókember-verzióval működhet, de annyira működött, hogy tulajdonképpen a valaha volt legjobb Pókember-filmmé vált. Miles Morales, üdv a mozis világban, gyere vissza majd, ha ráérsz! Kritika

41. Kszi, Simon (Love, Simon)

Eleve nagyon necces tinifilmet készíteni úgy, hogy az szerethető legyen, az pedig még inkább, ha egy tinifilmet a coming out témaköré építjük, de a rettentően hülye magyar című Kszi, Simonnak sikerült a mutatvány. Emberi volt, szórakoztató és szívhez szóló. Csak a vége kicsit béna, de annyi baj legyen. Kritika

40. Bohém rapszódia (Bohemian Rhapsody)

Jó, igen, néhol eléggé elferdítette a valóságot, néhol mutathatott volna többet is a bohém Freddie Mercury életéből, de így is nagyon szórakoztató menet lett a Bohemian Rhapsody, ami úgy hagyta ott az embert, hogy csak fel akart venni egy fehér atlétát, és betenni a Queen Best of összest. Kritika

39. Gyújtogatók (Beoning)

A koreai film, ami az egész világot levette a lábáról, nem csoda, hiszen a Murakami-műből készült mozi elég sok fordulattal, és nagyon jó színészi játékokkal érte el, hogy sok kritikus az év egyik legjobbjának kiáltsa ki.

38. Veszett vidék (Sweet Country)

Ausztrál western a legsúlyosabb fajtából, megtörtént eset alapján, egyenesen a ’20-as évekből. Embertelen mozi, nem könnyű néznivaló, de nem lehet abbahagyni. A Veszett vidék meglepően súlyos és sokáig elkíséri az embert.

37. Egy nap

Semmi extra, csak maga a valódi élet premier plánban annak minden kimondott és kimondatlan gondjával, pont ettől lett annyira erős és sokszor feszengős film az Egy nap, amelyben Szamosi Zsófia baromi nagyot alakított. De igazából mindenki más is.

36. Bosszúállók: Végtelen háború (Avengers: Infinity War)

Igazából nagyon, de nagyon gondolkodtunk azon, hogy befér-e az Avengers harmadik menete az ötvenes listába. Nem azért, mert rossz lenne. Csak hát ez egy fél film. A folytatása még elronthatja nekünk ezt az erősen drámaira vett kalandot. De valójában nem, ez nagyon is egy film. És tulajdonképpen nem is feltétlenül akarjuk tudni, mi lesz a folytatása a Végjátékban. Na jó, hogy a viharba ne akarnánk tudni, de akkor is, milyen csodás vég lenne a Marvel filmes univerzumának Thanos csettintése? Kritika

35. Sztálin halála (The Death of Stalin)

Tudtuk, hogy ha a Veep sorozat készítői filmet rittyentenek a Sztálin halálát követő politikai és emberi armageddonból, abból nem lehet baj. Nem lett. Brutálisan sötét humorral elővezetett túrára vittek minket Oroszország egyik legkeményebb időszakába. Kritika

34. Thelma

Valami ilyesmi lenne, ha a norvégok készítenének egy drámát az X-Menből. Szerintünk hiánypótló szuperhősfilm volt a Thelma, ami persze nem is igazi szuperhősfilm, hanem egy vérbeli felnövéstörténet, méghozzá a legjobbak közül. Kritika

33. Lucky

Harry Dean Stantont imádtuk, hiszen remek karaktersznész volt, utolsó filmje pedig remek búcsú volt tőle, annyira remek búcsú, hogy olyat bármelyik színész megirigyelne. Azóta tudjuk, hogy bármi történik, csak mosolyognunk kell. Igyekszünk. Kritika

32. Fantomszál (Phantom Thread)

Furcsa film volt Daniel Day-Lewis (elvileg) utolsója, nem adta magát könnyen, Paul Thomas Anderson kifejezetten lassú, nehezen megfejthető drámával búcsúztatta, amely csak a megtekintése után, a rétegeket lefejtve nőtt közel a szívünkhöz. Vicky Krieps-be beleszerettünk. Gombát ne főzzön. Kritika

31. Elit játszma (Molly’s Game)

Jessica Chastain nagy szerelmünk, és ez nem változott az igaz történeten alapuló Molly’s Game után sem (sőt), amelyet hősünk, Aaron Sorkin rendezett, első rendezés pedig ritkán sikerül ennyire erősen, mondjuk Sorkin azért nem tekinthető éppen kezdőnek a filmiparban. Kritika

30. Hang nélkül (A Quiet Place)

Nem néztük ki John Krasinskiből, hogy egyszer majd horrorfilmet rendez, azt pedig főleg nem, hogy az a horror jó is lehet. A Hang nélkül nagyon jó lett, amiben ő és felesége, Emily Blunt is remekek. Folytatása következik, bár különösebben nem nagyon kellene. Kritika

29. A szent és a farkas (Lazzaro felice)

Ha tudni akartad, milyen lenne a sorsa egy szentnek manapság, akkor ez a mozi, ami olyan, mint egy rég elveszett olasz film megadja a választ. A végtelenül jószívű parasztfiú sztorija elragadott szinte mindenkit.

28. A bosszú (Revenge)

Old school bosszúfilmet szeretni nem nehéz, A bosszút pedig igazán könnyű volt imádni, hiszen iszonyúan véres, kegyetlen és izgalmas menet volt Matilda Lutz badass alakításával. Kritika

27. A vendégek (The Party)

Mint egy jó színházi előadás, olyan volt A vendégek remek színészekkel, csavaros történettel, amelyben pár ember gyűl össze ünnepelni, de aztán nagyjából az is félresiklik, amiről el sem lehet képzelni. Kritika

26. Remélem legközelebb sikerül meghalnod:)

Nem nagyon hittünk abban, hogy egy magyar tinithrillerért fogunk rajongani, de megtörtént, a Remélem… fontos film, ami ügyes eszközökkel mutatja be a mai középsulik legmélyebb bugyrait abszolút élethűen, görcsölés nélkül, de veszettül izgalmasan. Kritika

25. A sértés (L'insulte)

Izraeli dráma egy sértés meglehetősen durva utóéletéről, ami bármennyire is fájt, valljuk be, túlságosan is pontosan mutatta be az emberi természetet.

24. Kutyák szigete (Isle of Dogs)

Wes Anderson sosem téved, visszatérése a stop-motion animációhoz is remekül sikerült, szokás szerint remek stílussal és remek érzékkel vette le a fél világot a lábáról. Utána mindenki megmosta a kutyáját.

23. Lady Bird

Felnövéstörténetekkel tele a padlás, de a Lady Bird annyira emberien hozta főhősnője megpróbáltatásait, hogy az valami csoda, ráadásul még az is kiderült belőle, hogy Greta Gerwig rendezőnek még jobb, mint színésznőnek. Kritika

22. Láthatás (Jusqu'à la garde)

Csak egy átlagos családi drámának indul, a végére azonban úgy a földhöz vágja az embert, hogy ott is marad még hónapokig. A Láthatás egy remek első rendezés, felkavaró, izgalmas és brutálisan precízen összerakott mozi. Kritika

21. Sóhajok (Suspiria)

Luca Guadagnino két filmmel is szerepel a listán, akkora zseni, hogy nem is csoda. A Suspiriát olyannyira újratervezte, hogy nem is érdemes összehasonlítgatni Dario Argento eredetijével. Thom Yorke filmzenéje csak emelte a rituálé fényét.

20. Az első ember (First Man)

Damien Chazelle hátralépett minimum hármat, és egy annyira lecsupaszított, már-már minden érzelmet kerülő drámát kanyarintott Neil Armstrong Holdra vezető útjáról, hogy az egészen addig kicsit sterilnek is tűnt, amíg az első ember oda nem ért. Aztán persze megríkatott. És hálásak voltunk érte. Kritika

19. Ruben Brandt, a gyűjtő

Végre egy magyar világsiker, a művtöri-barát animációs film, amely akár még Oscart is hozhat nekünk, és erre minden esélye meg is van, mivel remekül működik művészfilmként, és egyszerű thrillerként is. Csak éppen nagyon nehéz volt dekódolni minden egyes képkockáját egy egyszerű halandónak. Kritika

18. Nyughatatlan özvegyek (Widows)

Steve McQueen sosem hibázik, akkor sem, amikor nem akar taccsra vágni, hanem egy remek zsánerfilmben szórakoztat remek színésznőkkel egy brit sorozat mozis feldolgozásában. A Widows-nak csak remek pillanatai voltak. Kritika

17. Én, Tonya (I, Tonya)

Mintha Guy Ritchie forgatott volna remek filmet egy teljesen elcseszett igaz történetről, amely Tonya Harding műkorcsolyázónő karrierjét és bukását veszi végig egy csodálatos Margot Robbie-val és egy még csodálatosabb, a szerepéért Oscart is elvivő Allison Janney-vel a főszerepben. Kritika

16. Csillag születik (A Star Is Born)

Idén ki kellett mondanunk, hogy Bradley Cooper nem csak remek színész, hanem remek rendező is, aki teljesen feleslegesnek tűnő, de igazából rettentően erős sokadik remake-et hozott össze egy jól ismert történetből, amiben még Lady Gaga is hatalmasat alakított. A Shallow örökre velünk marad. Kritika

15. Csuklyások (BlackKklansman)

Spike Lee a legjobb formájában mesélt el néha sajnos túlságosan is szájbarágós igaz történetet az emberi butaságról, a Ku Klux Klánról, és arról, hogy lehet-e valamit kezdeni az emberi fejekben sikító sötétséggel, ha a helyzet teljesen reménytelennek tűnik. Kritika

14. Keresés (Searching)

Nem nagyon hittük volna, hogy egy kizárólag monitorokon és egyéb kijelzőkön játszódó thriller érdekes lehet, erre John Cho mozija durván felülmúlta az elvárásokat, mégpedig azért, mert formai bravúrja mellett egy remek sztorit sem felejtett el elmesélni. Az első pár percen pedig nem ciki zokogni. Kritika

13. Rossz versek

Reisz Gábor a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan után csodát művelt, elkészített még egy kultfilmet, ami egyszerre idézi meg a VAN-t és Michel Gondryt. A Rossz versek egy remek magyar kultfilm, a generációnk egyik legjobbja. Kritika

12. The Ballad of Buster Scruggs

A Coen-testvérek nagyon nem lőttek mellé western antológia filmjükkel, amiben remek színészek nagyon sötét humorral nyakon öntött sztorikat keltettek életre, közben pedig csak az történt a bő kétórás játékidő alatt, amit Coenéktől elvárunk. Kritika

12. Szeretet nélkül (Nelyubov)

Nem Andrej Zvjagincev lesz az a rendező, akitől könnyedséget várunk, úgyhogy nem lepődtünk meg a Leviatán után, mennyire nagy súllyal nehezedett a vállunkra a Szeretet nélküllel. Kicsinált vele, persze, de ezért szeretjük. Kritika

11. A kíméletlen (A Prayer Before Dawn)

Csak egy börtönfilm, csak a szokásos, de nem, egyáltalán nem a szokásos, mert ez a börtönfilm egyszerre remek sportfilm, igaz történeten alapuló dráma, ami ráadásul annyira életszagú, hogy szinte még a bűzét is érezni. Kritika

10. Örökség (Hereditary)

A horror, amit többen gyűlöltek, mint szerettek, de aki szerette, az a szuszt is kiszerette belőle. Tény, hogy nem jumpscare-ekre, hanem rettentően nyomasztó hangulatra épült, de pont ettől adott újat, ráadásul egy-két jelenetével elérte, hogy napokig ne aludjunk nyugodtan. Kritika

9. Ready Player One

Steven Spielberg visszatért a látványfilmekhez, és rittyentett egy olyan szerelmesfilmet a gyerekkorunkhoz, ami közben tátott szájjal próbáltuk enni a popcornt, főleg a Ragyogás-szekvencia alatt. Kritika

8. Annihilation

A film, amit nem vállaltak a mozik, mert túl bonyolultnak tartották, és valóban, az Annihilation nem való nagy közönségnek, talán éppen ezért is lett megosztó, de nekünk csak egyetlen problémánk volt vele, hogy nem láthattuk nagy vásznon Natalie Portman bizarr, de nagyon elgondolkodtató sci-fijét. Kritika

7. A víz érintése (The Shape of Water)

Az év egyik legellentmondásosabb filmje volt Guillermo del Toro fura fantasyje. Megértjük azokat is, akiket nem varázsolt el, minket viszont magával rántott ez a véres szerelmes sztori, amit Jay is imádott volna, hiszen végre működött benne a fajok közti erotika. És persze ott volt mellette egy tökéletes szerelmes levél a filmekhez is. Kritika

6. Foxtrott (Foxtrot)

Háborús film rég volt ránk ilyen hatással, a Foxtrott viszont nagyon ügyesen elérte, hogy megröhögtessen, aztán meghökkentsen minket, ráadásul olyan abszurd módon teszi mindezt, hogy nem lehetett nem szeretni. Kritika

5. Szólíts a neveden (Call Me By Your Name)

Luca Guadagnino konkrétan csodát művelt: úgy készített filmet két férfi szerelméről, hogy az ne melegfilmként, hanem tökéletes szerelmesfilmként vonuljon be a filmtörténelembe. A Szólíts a neveden nemsokára folytatódik, nem is baj, szeretnénk tudni, mi lesz a főhősökkel a drámai befejezés után. Kritika

4. Floridai álom (The Florida Project)

Az év egyik meglepetése volt a Floridai álom, amelyben semmi extra nem történik, csak egy floridai motel lakóinak életét követjük, azon belül is a gyerekek szegény, de felhőtlen életét, közben azonban a második vágányon lassan érkezik a szívünk biztos kifacsarása. Willem Dafoe bármilyen díjat megérdemelt volna az alakításáért. Kritika

3. A bűnös (Den skyldige)

Nem hittük volna, hogy földhöz vághat minket egy kvázi egyszemélyes dráma, ami többnyire egyetlen asztalnál játszódik, de megtörtént. A bűnös egy iszonyúan jól megírt thriller, ami úgy lett gyomorforgató és meglepő, hogy az eseményeket tulajdonképpen nem is látjuk. Kritika

2. Roma

Alfonso Cuarón csodát művelt a Romával, ami talán az év legszebb mozija, és csak egyetlen dolgot sajnálunk vele kapcsolatban: hogy itthon nem láthattuk mozikban, csak Netflixen, de sebaj, tévén is embertelenül hatásos volt. Kritika

1. Három óriásplakát Ebbing határában (Three Billboards Outside Ebbing, Missouri)

Már az év elején tudtuk, hogy nem igazán lesz jobb Martin McDonagh mozijánál, és nem tévedtünk, számunkra a Három óriásplakát Ebbing határában továbbra is egy egyszerre mocskos és gyönyörű mestermű tele elképesztő színészi alakításokkal az egyik legfontosabb témáról, amiről nem beszélünk eleget: a megbocsátásról. Kritika

Ha kíváncsiak vagytok korábbi éves listáinkra, akkor elolvashatjátok őket is.

2017 legjobb filmjei

2016 legjobb filmjei

2015 legjobb filmjei

2014 legjobb filmjei

2013 legjobb filmjei

2012 legjobb filmjei

Ha pedig arra vagytok kívácsiak, hogy mire vágyik a csajotok, akkor erre vezet a piros szőnyeg!

Player Autószalon

Füst, Fény, Hollywood

Magasélet

Tech
Tech
Tech
Highlife
Highlife
Highlife
Otthon
Otthon