A Player ugyan nem autós újság, de szórakoztató magazinként arról írunk, ami a férfiakat a leginkább érdekli, és a foci és a nők mellett ez mi más lehetne, mint az autó. Az idei évben több mint hatvan újdonságot próbáltunk ki nektek, köztük jövőbemutató elektromos autókkal, praktikus családi modellekkel és izgalmas sportkocsikkal, és most eláruljuk, hogy ezek közül melyeket kedveltük a leginkább.

Alpine A110 S – Zsolt

Annyi ponton félremehetett volna ez a projekt. Hogy aztán csak legyintsünk, mert ráírták ugyan, hogy Alpine, de érezzük, hogy ez csak egy sportosabb Renault. Vagy egy önálló karakter, valójában azonban köze sincs a tényleg legendás ősökhöz. Vagy van, mivel viszont ez a 21. századi változat, túl kényelmes, jóval nehezebb, mert tele van amúgy hasznos, de az élvezeti értéket csökkentő elektronikával. Sorolhatnám tovább, de nem érdemes, mert a mi lett volna, ha... helyett mindig értelmesebb azt nézni, hogy mi lett valójában.

Valójában az újraélesztett Alpine márka első típusa, az A110 formájában és koncepciójában is múltidéző, a kifejezés legjobb értelmében.

Kicsi (4,18 méter hosszú, 1,25 magas), kétüléses, könnyű (1,1 tonna), hátsókerekes, és ami a legcsodálatosabb: középmotoros. Ezek az igazi sportkocsiépítés alapjai, amit minden gyártó tud, de csak nagyon kevesen csinálják. A Renault nemcsak megcsinálta, de olyan jó csinálta meg, hogy bár volt szerencsém sok tényleg jó és élményszerű autóhoz idén, nekem az Alpine A110 S volt a csúcs.

BMW M8 Competition Gran Coupé – Dani

Mióta másról sem szól az autóipar, mint a konnektorról tölthető hajtásokról és a rengeteg képernyővel tömött szabadidő-autókról, azóta egyre lelkesebben várom azokat az autókat, amik még a régi iskolát követik. Pont ilyen a BMW M8 Competition Gran Coupé, mely a 60-as évek pazar gran turismóira emlékeztet. Ebben is van érintőképernyős fedélzeti rendszer és digitális műszeregység, meg minden biztonsági felszerelés, amit csak a BMW kínálhat, de a digitalizáció és a bőrkötés mögött ott a nyers és haragosan benzint zabáló gép.

625 lóerős teljesítményű, 4,4 literes biturbó V8-asa 3,2 másodperc alatt löki 100-ra a 2,1 tonnás, négyajtós kupét. Erre ma már sok autó képes, de ahogyan a BMW teszi, abban vastagon benne van a mechanikai tökély és az autózás szeretete. Szédítően gyönyörű formájú, irgalmatlanul erős és eszelősen nehéz, mégis azzal a felszabadult könnyedséggel fűztem át minden alkalommal a szerpentinen az M8-ast, mint azokat a BMW-ket szokás, melyeket visszasírunk a múltból. Hát, ezért szerettem rohadtul.

Ford Ranger Raptor – Gergő

Nagyon meggyőző volt a BMW iX M60 vagy a Mustang Mach-E GT gyorsulása, mégsem egy elektromos autó lett az idei kedvencem, hiszen a Ranger Raptor vezetése adta azt az élményt, amire évek múlva is emlékezni fogok. A Ford pick-upjára csak ránézel, és pontosan tudod, mit várj tőle: magabiztos haladást, kőkemény vezetési élményt, minden tereptárgyat leküzdő műszaki tudást, és megvan benne az azonnal kell érzés.

5,36 méter hosszú, két méter széles és két méter magas, ezért nem bele kell ülni, hanem felkapaszkodni rá. Szándékosan eltúlzott dizájnelemei apró figyelmeztető jelzések, hogy senki ne kételkedjen, kinek van itt a legnagyobb szerszáma. A V6-os, háromliteres, 292 lóerős benzinmotorra egy rossz szavunk sem lehetett, a sziklákon lépdelést és bukkanón ugratást sem nélkülöző tesztvezetés után pedig nem lehetett kérdés, hogy nálam a Raptor a pick-upok királya.

Honda Civic e:HEV – Gábor

Kedvencemnek választhattam volna az izgalmas, mégis a mindennapokban is használható Audi RS 5 Sportbacket, de a BMW i4 M50 is nagyon-nagyon tetszett, mégis egy kompakt autó, az új Civic lett az idei kedvencem. A hibridekről eddig általában mindenkinek a mérsékelt teljesítmény és az unalmas vezethetőség jutott eszébe, de a Hondánál úgy gondolták, hogy ha már a Civicnek hibridnek kell lennie, akkor csinálnak egy örömmel vezethető hibridet.

Az új Civicben az első kerekeket az esetek legnagyobb részében egy 184 lóerős villanymotor hajtja, ami a nagy akkumulátoruk miatt jóval nehezebb elektromos autókban is elég szokott lenni, a Hondánál pedig azonnali és megszakítástól mentes gyorsulást garantál. A kormányzása és a futóműve olyan, mint amit a Hondától elvárunk, az új Civic pedig még praktikus is, és ennek a generációnak a formájával sem lehet bajunk. Nálam az év legmeggyőzőbb autója volt.

Volkswagen Multivan eHybrid – Tamás

Rácz Tamás vagyok, autós és zöldtech szakújságíró. Két nagy gyerekkel szaladgálok ide-oda, cuccolós életet élünk, ötven kilométerre lakunk a fővárostól, és kocsival szoktunk menni nyaralni. De az új Volkswagen Multivan plug-in hibrid változata nemcsak azért lett az idei kedvencem, mert ez lenne számunkra a tökéletes mindenes autó, hanem azért is, mert úgy általában ez a tökéletes mindenes autó! Eleve ott a plug-in rendszer elektromos hajtású része, amivel rövid utakon nem fogyaszt, és nem füstöl a kocsi, és még olcsó is az üzemeltetése, pláne, ha valakinek van otthon napelemes rendszere (nekünk van). Hosszú utakra ott a benzinmotor és a pillanatok alatt újratölthető tank; ebben a megkergült világban ráadásul autópályán benzinnel olcsóbb megtenni száz kilométert, mint gyorstöltőről tankolt villannyal.

Az új Multivan azért is remek dolog, mert igazi hiánypótló termék az európai piacon. Ez már nem egy teherautóból eszkábált kisbusz, hanem egy mifelénk a SUV-láz miatt csaknem kipusztult minivan! A feleslegesen magas, nehéz Transporter-alapú modellnél kisebb, rövidebb, finomabb kocsi, igazi személyautó, ennek minden előnyével, durva rugózás, rossz stabilitás, nagy légellenállás nélkül.

Az pedig már tényleg csak a csúcsdísz a csodaszép fenyőfán, hogy nekem még a Multivan formája, sőt: a tesztautó színe is nagyon tetszik.

Hogy teljes legyen a kép, mondom azért azt is, mik ezen a fenyőfán a gusztustalan zselés szaloncukrok. Hosszú távon félnék a turbómotortól és a DSG-váltótól; ha tényleg vennék egy ilyen kocsit, nyugodtabb lennék Toyota- vagy Ford-féle szívómotoros, klasszikus váltó nélküli hibridtechnikával a motorháztető alatt. És persze ott a szörnyű VW-HMI, az érintésérzékeny, de inkább érintésérzéketlen, vezetés közben nagyon rosszul és nehézkesen használható kezelőfelületekkel.

De így is imádom ezt az autót. Meg azt is, hogy végre, amikor megkérdezik, mi a kedvenc autóm (mármint igazi, hétköznapi, jövős-menős kortárs modell, nem valami sport-izé, dizájncsoda vagy lottóötös esetére álmodott veterán), nem kell hosszas tűnődés után az eddigi kedvencemet, az Európában sosem árult Chrysler Pacifica PHEV-et mondani, hanem mondhatom ezt a remek kis, illetve dehogy kis, de végre nem feleslegesen nagy családi Volkswagent is!

 

Ez is érdekelhet: